Megrekedtünk
Hold on, little girl…
Álom
Így karácsony alkalmából egy másik nagyon boldog dal.
Katt—> álom
.
Igen, igen!
Elég rég nem írtam a nagy elfoglaltságom miatt, viszont most feltöltöm a VooDoo első lemezének a címadó dalát, mert már páran megkértek rá.
Hangsúlyozom, ez csak egy általam összecsapott kis szösszenet, melyből jó pár részt ki is hagytam, de ízlelgetésnek jó lesz. Benne van az intro, a solo és a refrén. Az eredeti, minden hangszert tartalmazó változaton még van mit csiszolni – a többi dallal együtt.
A dalról csak annyit, hogy igen, érfelvágós és nem egy “jaj de jó hangulatom van” szám, viszont kiemelném, hogy nem emo úgyhogy nem kifestett körmökkel és szemekkel írtam meg.
Tessék: Nem számít már. Köszönöm!
u.i.: Mellékelem a hozzátartozó fotót is ami még szintén nincs befejezve!
J.L.Nem Számít Már
Johny & Zsé vol.2
Nincs is mit beszélni erről.
Nyolckor kezdünk a Mester Coffeba.
Don’t-give-a-shit rock n roll!
J&ZS
u.i. Jön majd videó róla.
Egy kis támogatás!
Végre!
Segíthetek egy kicsit. Régóta vágytam erre hogy reklámozzak, és ebben az esetben kifejezetten örömmel teszem.
Ha megnézitek nyomjatok egy likeot az oldalon, ami igazán csekélység egy ilyen szépségért!
Köszönöm, srácok és éljen a Királynő!
A második nyolc perc
Első nyilvános, spontán próbánk. Szaladjon, ki merre lát!!
Paradise City
Nagy fájdalmam volt, hogy a júliusi koncertem beépített kamerása nem vette fel a Paradise City-t, máig ismeretlen okokból.
Egyik kedves barátom ezt tudta és véletlenül rátalált youtubeon. Sok minden nem látszik rajta, hiszen a közönségből lett felvéve de a gitár hallatszik. Lehet nem sokat ér, de én nagyon örülök neki. hiszen a kedvencem és ráadásul én játszom. Kukkantsatok bele
Jó Köves úr parancsára
A második nyolc perc nyilvános próbája után (tudósítás hamarosan…..!) kívánságműsor következett, mely során (életünkben először) eljátszottunk valamit. Ez meg is látszik rajta.
Most már biztos, hogy nekem új húrok kellenek, Johnynak meg egy akusztikus gitár….
